Kocsmák Újlipótvárosban

Táblák, ragacsok

Lee, a filozófus, melltartók árnyékában szendereg

Portás magyar irodalom

Elgondolkodtatok valaha azon, hogy kik azok, akik a legtöbbet olvasnak?

Nem, nem az "értelmiségiek". Nincs nekik erre idejük, kedvük. Ők egy irodában csücsülnek, fészbukoznak, meg legfeljebb híreket olvasnak, meg cuki állatos videókat nézegetnek, esetleg haszontalan (például várakozó kutyákról szóló) blogok felett bambulnak.

De hát akkor kinek van ideje olvasni?

A portásoknak. Számukra a legkézenfekvőbb ez az elfoglaltság, esetleg az sem kizárt, hogy ezt a pályát tudatosan választják krónikus olvasási hajlamaik kiélése okán. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy anyai ágú nagyapám maga is portás volt és egyébiránt rendkívül olvasott ember. Igaz, az idegen nyelvű neveket többnyire magyarul olvasta, jegyezte meg és mondta ki. Tehát nála Shakespeare az Shakespeare (betűről- betűre) volt és nem "Sékszpír". No, de ez azt hiszem, ez nem az ő hibája volt.

A portások többnyire jól öltözöttek is a maguk módján. Szürke, kék, fehér esetleg almazöld ingekben és élére vasalt nadrágokban köszöntik reggelente az irodaház alkalmazottjait. Mindeközben már ádáz terveket szőnek, hogy ma is elolvasnak vagy száz oldal Vonnegutot, a reggeli emberhullám, és az okvetetlenkedő ételfutár között. Ó, és délután végre beleolvashatnak egy jó novelláskötetbe, vagy valami hejre kis szakkönyvbe. Be kell látnunk, sokkal olvasottabbak, mint a legtöbb ember.

Erős bennem a gyanú, hogy sajátos eleganciájuk és könyvszeretetük összeköti őket. Egy nemzetséget alkotnak, egy látens csoportosulást. Ugyanakkor aki sokat olvas, az előbb-utóbb ír is. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy létezik egy underground kör, amit összefoglalóan portás magyar irodalomnak nevezhetünk. Bizonyosságul szolgáljon a következő kép.

Falvédőmön ez áll, a portásfülke visszavár!